宮沢賢治:ざしき童子のはなし
Mijazava Kendzsi: Szellemgyerek

ぼくらの方の、ざしき童子ぼっこのはなしです

Történeteink a szellemgyerekről


あかるいひるま、みんなが山へはたらきに出て、こどもがふたり、にわであそんでおりました。大きな家にだれもおりませんでしたから、そこらはしんとしています。

Egy derűs napon mindenki a hegyekbe ment dolgozni, csak két gyerek játszadozott a kertben. A nagy ház némán kongott az ürességtől.

ところが家の、どこかのざしきで、ざわっざわっとほうきの音がしたのです。

Egyszer csak az egyik tatamis szobából söprögetés hangja hallatszott.

ふたりのこどもは、おたがいかたにしっかりと手を組みあって、こっそり行ってみましたが、どのざしきにもたれもいず、かたなはこもひっそりとして、かきねのひのきが、いよいよ青く見えるきり、たれもどこにもいませんでした。

Egymásba kapaszkodva végiglopózott a két fiú a szobákon, de nem találtak senkit bent. A kard doboza hangtalanul tátongott, a ciprussövény pedig még élénkebben zöldellt. Sehol sem volt egy árva lélek sem.

ざわっざわっと箒の音がきこえます。

Huss huss! Hallatszott a söprű hangja.

とおくの百舌もずの声なのか、北上きたかみ川のの音か、どこかでまめにかけるのか、ふたりでいろいろ考えながら、だまっていてみましたが、やっぱりどれでもないようでした。

Egy távoli madárhang csúfolta meg a a fülüket? Talán a Kitakami folyó csobogását hallották? Lehet, hogy valaki babot önt? Pisszenés nélkül fülelve törték a fejüket, de nem volt egy okos ötletük sem.

たしかにどこかで、ざわっざわっと箒の音がきこえたのです。

Egészen bizonyos, hogy valaki seper.

も一どこっそり、ざしきをのぞいてみましたが、どのざしきにもたれもいず、ただお日さまの光ばかりそこらいちめん、あかるくっておりました。

Megint belestek a szobákba, de tényleg nem volt bent senki, csak a nap sugarai ereszkedtek fényesen a tatamikra.

こんなのがざしき童子ぼっこです。

Ilyen egy szellemgyerek.


大道だいどうめぐり、大道めぐり」

一生けんめい、こうさけびながら、ちょうど十人の子供こどもらが、両手りょうてをつないでまるくなり、ぐるぐるぐるぐる座敷ざしきのなかをまわっていました。どの子もみんな、そのうちのお振舞ふるまいによばれて来たのです。

– Lánc, lánc eszterlánc! – énekelték hangosan a gyerekek, ahogy egymás kezét fogva körbetáncolták a tatamis szobát.

Vendégségbe hívták ide őket.

ぐるぐるぐるぐる、まわってあそんでおりました。

Körbe-körbe forogtak, úgy játszottak.

そしたらいつか、十一人になりました。

Egyszer csak tizenegyen lettek.

ひとりも知らない顔がなく、ひとりもおんなじ顔がなく、それでもやっぱり、どう数えても十一人だけおりました。そのふえた一人がざしきぼっこなのだぞと、大人おとなが出て来ていました。

Nem volt köztük ismeretlen gyerek, de két egyforma arcú sem, mégis tizenegyen voltak, akárhogy is olvasták. Egy felnőtt odament, és azt mondta, hogy egyikük biztosan szellemgyerek.

けれどもたれがふえたのか、とにかくみんな、自分だけは、どうしてもざしきぼっこでないと、一生けん命って、きちんとすわっておりました。

De vajon ki? Mindegyikük megrökönyödve tiltakozott, hogy bárki, csak ő nem.

こんなのがざしきぼっこです。

Ilyen egy szellemgyerek.


それからまたこういうのです。

A következőt is beszélik.

ある大きな本家では、いつもきゅうの八月のはじめに、如来にょらいさまのおまつりで分家の子供らをよぶのでしたが、ある年その一人の子が、はしかにかかってやすんでいました。

Egy nagy család a régi naptár nyolcadik hónapja elején a rokon gyerekeket mindig meghívta a buddhista ünnepre, de az egyik gyerek most nem tudott jönni, mert a kanyaró ágynak döntötte.

「如来さんのまつりへ行きたい。如来さんの祭りへ行きたい」と、その子はていて、毎日毎日いました。

– El akarok menni az ünnepre! El akarok menni az ünnepre! – hajtogatta nap mint nap a fekvő gyerek.

まつばすから早くよくなれ」本家のおばあさんが見舞みまいに行って、その子の頭をなでて言いました。

– Ne félj, elhalasztjuk az ünnepet, csak gyógyulj meg! – mondta a beteglátogatóba érkezett nagymamája, és megsimogatta a fejét.

その子は九月によくなりました。

A gyerek a kilencedik hónapban meggyógyult.

そこでみんなはよばれました。ところがほかの子供こどもらは、いままで祭りを延ばされたり、なまりうさぎを見舞いにとられたりしたので、なんともおもしろくなくてたまりませんでした。

Összehívták hát a rokonságot. A többi gyerek azonban nem örült, mert nem elég, hogy az ünnep el lett halasztva, még a játéknyuszikájukat is oda kellett adniuk a lábadozó betegnek.

「あいつのためにひどいめにあった。もう今日は来ても、どうしたってあそばないぞ」と約束やくそくしました。

– Ő az oka mindennek! Hiába jön, úgysem fogunk játszani vele! – fogadták meg egymás között.

「おお、来たぞ、来たぞ」みんながざしきであそんでいたとき、にわかに一人がさけびました。

– Nézzétek, ott jön! – kiáltott fel hirtelen az egyikük, amikor a tatamis szobában játszottak.

「ようし、かくれろ」みんなはつぎの、小さなざしきへかけみました。

– Bújjunk el!

Gyorsan átszaladtak a másik, kisebb szobába.

そしたらどうです。そのざしきのまん中に、今やっと来たばっかりのはずの、あのはしかをやんだ子が、まるっきりやせて青ざめて、きだしそうな顔をして、新しいくまのおもちゃをって、きちんとすわっていたのです。

De mit láttak? A másik szoba kellős közepén, a kanyaróból felgyógyult, még igazán meg sem érkezett gyerek ült a tatamin sovány, sápadt, elkámpicsorodott arccal, egy új játékmackót szorongatva.

「ざしきぼっこだ」一人が叫んでにげだしました。みんなもわあっとにげました。ざしきぼっこは泣きました。

– Szellemgyerek! – kiáltotta az egyikük, majd kirohant. A többiek sikongva követték. A szellemgyerek sírva fakadt.

こんなのがざしきぼっこです。

Ilyen egy szellemgyerek.


また、北上きたかみ川の朗妙寺ろうみょうじふちわたもりが、ある日わたしに言いました。

Egyszer a Kitakami folyón, a Rómjódzsi templomnál dolgozó révész a következőket mesélte nekem.

旧暦きゅうれき八月十七日のばん、おらはさけのんで早くた。おおい、おおいとこうでんだ。きて小屋こやから出てみたら、お月さまはちょうどそらのてっぺんだ。おらはいそいでふねだして、向こうのきしに行ってみたらば、紋付もんつきかたなをさし、はかまをはいたきれいな子供こどもだ。たった一人で、白緒しろおのぞうりもはいていた。わたるかとったら、たのむとった。子どもはった。ふねがまん中ごろに来たとき、おらは見ないふりしてよく子供を見た。きちんとひざに手をいて、そらを見ながらすわっていた。

A régi naptár nyolcadik hónap 17. napján este iszogattam, és már korán lefeküdtem.

– Halló! Halló! – kiabálta valaki a túlpartról.

Felkeltem, és kimentem a viskómból. A hold éppen az ég legtetején volt. Elkötöttem a csónakomat, és áteveztem vele a túlpartra. Hát egy gyerek volt az, családi címeres fiú kimonóban, hakamában, karddal az oldalán! Egyes egyedül ácsorgott ott, fehér pántos zóri szandáljában. Kérdeztem, hogy átvigyem-e, mire igennel felelt, és beszállt a csónakba. A folyó közepére érve lopva megnéztem magamnak a gyereket. Egyenesen ült, kezét a térdére téve, miközben az eget bámulta.

お前さん今からどこへ行く、どこから来たってきいたらば、子供はかあいい声で答えた。そこの笹田ささだのうちにずいぶんながくいたけれど、もうあきたからほかへ行くよ。なぜあきたねってきいたらば、子供はだまってわらっていた。どこへ行くねってまたきいたらば、更木さらき斎藤さいとうへ行くよと言った。岸についたら子供はもういず、おらは小屋こやの入口にこしかけていた。ゆめだかなんだかわからない。けれどもきっと本当だ。それから笹田がおちぶれて、更木の斎藤では病気もすっかり直ったし、むすこも大学を終わったし、めきめき立派りっぱになったから」

Kérdeztem tőle honnan jön, és hová megy, mire ő kedvesen válaszolt. A Szaszada családnál volt hosszú ideig, de megunta, és most másvalakihez megy. Azt már nem mondta meg, hogy mit unt meg, csak nevetett. Tovább faggattam, hogy hová megy, mire azt válaszolta, hogy Szaitóhoz Szarakiba. Amikor a partra értem, a gyerek már nem volt sehol. Leültem a viskóm bejáratánál. Csak álmodtam volna?

Biztos vagyok benne, hogy nem. A Szaszada család tönkrement, míg Szarakiban Szaitóék meggyógyultak. A fiuk elvégezte az egyetemet, és daliás emberré cseperedett.

こんなのがざしき童子ぼっこです。

Ilyen egy szellemgyerek.

Eredeti: Mijazava Kendzsi - Zasiki bokko no hanasi (1926)
Magyarra fordította: Sinai Gáspár (Tokió, 2013-12-20)
A fordítás szabadon terjeszthető a cc „Creative Commons” CC BY-SA 3.0 licenc alapján.