芥川龍之介: 尾生の信
Akutagava Rjúnoszuke: Biszei hite
Biszei már egy ideje a híd alatt állt, és várta a nőt.
見上げると、高い石の
Felnézett, és látta, hogy a híd kőkorlátját félig benőtte a vadszőlő, és a lemenő nap fényében a szellő a mögötte időnként elhaladó emberek fehér ruhájának szélét lengette. De a nő még nem jött.
尾生はそっと口笛を鳴しながら、気軽く橋の下の
Jókedvűen fütyörészve nézte a híd alatti fövenyt.
橋の下の
Az agyagos sárga homok alig néhány négyzetmétert foglalt csak el, utána már rögtön a víz következett. A partmenti nádast kerek lyukak, talán rákok lakhelyei pettyezték, és bugyborékoló hang hallatszott, ahányszor a hullámok átfutottak felettük. De a nő még nem jött.
尾生はやや待遠しそうに水際まで
Biszei kissé türelmetlenül lement a vízhez. Nézte csendes folyását, amit nem zavart meg egyetlen csónak sem.
川筋には青い
A folyópartot sűrűn benőtte a zöld nád, amelyből imitt-amott fűzfák kupolaszerűen leomló dús ágai emelkedtek ki. A növényzet között bujkálva a folyó nem látszott olyan szélesnek, mint amilyen valójában volt. A nádasban kanyargó víz tiszta szalagja egy csillámló felhőt fémesre festett. De a nő még nem jött.
尾生は水際から歩をめぐらせて、今度は広くもない
Biszei eljött a víztől. A keskeny fövenyen járkált tovább fel- s alá, miközben a lassan bealkonyodó táj csendjét hallgatta.
橋の上にはしばらくの間、
A hídról egy idő múlva elfogytak a járókelők. Már nem hallatszott onnan sem a lépteik zaja, sem a paták dobogása, sem pedig a kocsik zörgése. Csak a szél zúgott és a nádas suhogott. Valahol egy szürke gém rikácsolt. Biszei megállt, és látta, hogy megkezdődött a dagály. A sárga agyagot nyaldosó víz már egészen a közelében csillogott. De a nő még nem jött.
尾生は険しく
Biszei haragosan összeráncolta a szemöldökét, és szaporábban kezdett járkálni a híd alatti fénytelen fövenyen. A folyó vize ezalatt centiméterről centiméterre, egyre feljebb kúszott. A belőle felszálló víz és hínár szaga hidegen ölelte körül. Felnézve már nem látta a híd felett a lemenő nap fényét, csak a kőkorlát hasított ki egy szabályos, fekete darabot a bealkonyult, sápadt égből. De a nő még nem jött.
尾生はとうとう立ちすくんだ。
Biszei megdermedt.
川の水はもう沓を濡しながら、鋼鉄よりも冷やかな光を
A víz már a cipőjét áztatta, és még az acélnál is hidegebb fényt árasztva borította be a híd alját. Várható volt, hogy a szívtelen, megduzzadt folyó rövidesen ellepi a térdét, a hasát és a mellkasát is. Miközben erre gondolt, az ár tovább emelkedett, és már a lábszára is a hullámokba merült. De a nő még nem jött.
尾生は水の中に立ったまま、まだ
A vízben állt, és reménykedve fel-felpillantott a hídra.
腹を
A derekáig érő víz feletti párában a mindenfelé növő, megszürkült nád és a fűzfák zizegtették búsan leveleiket. Egy fehér hasát felvillantó sügér Biszei orrát súrolva, ficánkolva ugrott ki a vízből. Az égen, melyet a hal most megzavart, elszórtan ragyogtak a csillagok, és még a vadszőlős hídkorlát is beleveszett az éj hirtelen sötétjébe. De a nő még nem jött.
夜半、月の光が
Az éjszaka közepén, amikor a hold fénye beborította a folyón a nádast és fűzfákat, a víz a széllel összesúgva gyengéden a tengerbe sodorta Biszei tetemét a híd alól. Lelke azonban az ég közepén lebegő hold szomorkás fénye iránt epekedve csendesen kilépett testéből, és szelíden emelkedett egyre magasabbra, akárcsak a víz és a hínár illata.
それから幾千年かを隔てた
Aztán sok ezer év elteltével Biszei lelke számtalan test után végül újra emberbe költözött. Bennem van most ez a lélek. Hiába születtem így ebbe a világba, nem tudok értelmes munkát végezni. Éjjel és nappal csak álomvilágban élek, és várom, hogy megtörténjen a csoda. Éppen úgy, ahogy Biszei várta a végtelenségig soha meg nem érkező kedvesét a híd alatti homályban.