楠山正雄:松山鏡
Kuszujama Maszao: A macujamai tükör
むかし
Volt egyszer egy Macunojamaga nevű vidéki falu Ecsigo országában. Ott élt egy házban az apa, az anya és a lányuk.
ある
Egyszer az apának fontos dolga akadt Kiotóban, oda kellett utaznia. Ekkoriban még egy ilyen út a hegyeken és völgyeken át sok-sok napig tartott. Nem csoda hát, hogy ő is és az otthon maradó asszony is nagyon ideges volt. Mikor útra készen állt, ezt mondta neki:
「しっかり
– Vigyázz a házra és a gyerekre, asszony!
といいました。おかあさんも、
「
といいました。
– Itthon minden rendben lesz, Te is járj szerencsével és siess haza! – válaszolta a felesége.
その中で
A lányuk még kicsi volt és azt hitte, hogy az apja csak valahova a közelbe megy, így hát nem is szomorkodott.
「おとうさん、おとなしくお
– Édesapám, megígérem, hogy jó leszek, csak hozzon nekem valami vásárfiát!
といいました。おとうさんは
Az ember nevetve válaszolt:
「よしよし。その
といいました。
– Jól van, de aztán rossz szót ne halljak rólad!
おとうさんが
A családfő nélkül hirtelen nagyon üres lett a ház. Az első egy-két napon a kislány még nyugodtan játszadozott az anyja mellett, amíg az dolgozott, de a harmadik-negyedik napon már elkezdte hiányolni az apját:
「おとうさん、いつお
– Mikor jön már haza az én édesapám?
「まだ、たんと
– Nagyon sokat kell még aludni addig!
「おかあさん、
– Hát olyan messze van az a Kiotó?
「ええ、ええ、もうこれから百
– Messze bizony, vagy 400 kilométerre. Jó tíz nap az út oda, és vissza is legalább még egyszer annyi.
「まあ、ずいぶん
– Ej, de soká lesz még az! Vajon milyen ajándékot vesz majd nekem?
「それはきっといいものですよ。
– Valami értékeset, meglátod! Csak várj rá türelmesen!
そんなことをいいいい、
Eközben egyre csak teltek-múltak a napok. Tíz nap, húsz nap, majd egy egész hónap is.
「もうたんと、ずいぶん
と、
A kislány már nagyon türelmetlen volt, és szomorúan kifakadt:
– Hát mennyit kell még aludni, amíg édesapám végre hazajön?
おかあさんは
Az anyja az ujjain a napokat számolva ezt mondta:
「ああ、もうそろそろお
– Most már hamarosan itt kell lennie. Nem tudhatjuk, mikor toppan be, így hát jobb lesz, ha még most szépen kitakarítunk.
こういって
Ezzel nekiállt rendet rakni a szobában, a lánya pedig az udvart söpörte fel egy kis seprűvel.
するとその日の
És lám, még aznap este meg is érkezett az apa egy zsákkal a vállán:
「ああ、
– Jaj, de elfáradtam!
といいながら、
A hangjára a lánya fürgén elészaladt és köszöntötte:
「おとうさん、お
– Isten hozta, édesapám!
といいました。おかあさんもうれしそうに、
Az asszony is boldog volt.
「まあ、お
– Milyen hamar megjártad! – mondta, és segített levenni a válláról a csomagot.
といいながら、
A lány segített becipelni a zsákot, miközben mosolyogva azon töprengett, vajon milyen ajándékot rejt. Az apa leporolta a lábát és így szólt:
「ずいぶん
– Hiányoztam, igaz? Nem történt semmi különös, amíg távol voltam?
といいいい
Ezzel bement ő is a házba.
おとうさんはやっと
Végre leült, és épphogy csak belekortyolt a teába, máris a zsák után nyúlt. Egy hosszúkás dobozt vett ki belőle és mosolyogva nyújtotta oda a lányának:
「さあ、お
– Itt az ajándék, ahogy megígértem!
といって、
A lány arca hirtelen ellágyult és megköszönte:
「おとうさん、ありがとう。」
– Ó, édesapám! Köszönöm…!
といいながら、
Ahogy kinyitotta a dobozt, egy játékbaba pattant ki belőle! A kislány vigyázva magához ölelte és boldogan ugrándozott:
「うれしい、うれしい。」
– …jaj, de örülök!
といって、はね
Erre az ember egy lapos dobozt húzott elő.
「これはお
といって、おかあさんに
– Ez pedig a te ajándékod! – mondta, és átnyújtotta az asszonynak.
「おや、それはどうも。」
– Ó, köszönöm! – mondta a felesége is, és kibontotta a csomagot.
といいながら、
Egy kerek, lapos fémtárgy volt benne.
おかあさんはそれが
Nem tudta, mi lehet az. Megforgatta, nézte elölről, nézte hátulról, egyre csak csodálkozott. Az ember elnevette magát:
「お
– Ej, te asszony, hát ez egy tükör! Csak a fővárosban lehet hozzájutni. Nézd csak, ha így tartod, látod az arcodat benne!
といって、
Ezzel a tükör elejét odatartotta a felesége elé. Az asszony rámeredt a saját arcára:
「まあ、まあ。」
といっていました。
– Nahát, nahát! – mondogatta.
二 2
それから
Teltek-múltak az évek. A lány lassan felcseperedett. Éppen tizenöt éves volt, mikor az anyját ágynak döntötte egy betegség.
おとうさんは
Az apa aggódva megvizsgáltatta az orvossal, de sehogyan sem lett jobban. A lányuk el sem mozdult az ágy mellől, éjjel-nappal ápolta. Az asszony azonban egyre betegebb lett, és nem lehetett tudni, hogy megéri-e a holnapot.
その
Este az asszony magához szólította a lányát, és miközben lesoványodott ujjaival a kezét szorongatta, így szólt hozzá:
「
– Hosszú ideje ápolsz nagy gonddal, de nekem már nem sok van hátra. Vigyázz apádra, ha már nem leszek…!
といいました。
A lány tehetetlenül, könnybe lábadt szemekkel meredt maga elé.
その
Az anyja ekkor a párnája alól előhúzta a tükröt, és ezekkel a szavakkal átnyújtotta:
「これはいつぞやおとうさんから
– Ezt a becses ajándékot édesapádtól kaptam annak idején. Benne rejtőzik a lelkem, így amikor csak látni akarsz, vedd elő és nézz bele!
といって
それから
Ezután nem sokkal az asszony örök álomba merült. A hátramaradt lány bánatát elfojtva segédkezett az apjának a temetés körüli teendőkben.
おとむらいがすんでしまうと、
Amikor az lezajlott, a ház hirtelen elcsendesedett, és a lány végtelenül szomorúnak érezte magát.
「ああ、おかあさんに
– Jaj, de jó lenne találkozni édesanyámmal! - mondta magában.
と
Ekkor hirtelen eszébe jutott a tükör, amit tőle kapott. Elővette hát.
「ほんとうにおかあさんが
– Vajon tényleg eljön ? – töprengett és belenézett.
És lássatok csodát! A tükörből az édesanyja nevetett vissza rá sokkal gyönyörűbb és fiatalabb arccal, mint annak előtte. A lány bódultan megszólította:
「あら、おかあさん。」
– Ó, édesanyám!
と
Az arcát a tükörhöz szorította, nem akart elszakadni tőle.
三 3
その
Idővel az ember új asszonyt vett magához.
おとうさんは
Ezt mondta a lányának:
「こんどのおかあさんもいいおかあさんだから、
といいました。
– Az új anyád jó asszony. Becsüld meg, és fogadj szót neki is ugyanúgy, mint a halott édesanyádnak!
A lány apjának engedelmeskedve szeretettel fordult felé:
「おかあさん、おかあさん。」
– Anyám, anyám…!
といって
Az új asszony is ugyanolyan kedvesen bánt vele, mint egykori édesanyja. Az ember ennek nagyon örült.
それでも
A lánynak persze így is nagyon hiányzott elhunyt édesanyja. Ilyenkor mindig bement a szobába, elővette a tükröt, és belenézett. Erre ő megjelent, és úgy nevetett, mintha csak ezt mondaná:
「おや、お
というように、にっこり
– Itt vagyok, édes lányom!
こんどのおかあさんは、
Az új asszony aggódva figyelte, hogy a lány néha elszomorodik. Még jobban aggódott, amikor észrevette, hogy ilyenkor mindig bemegy a szobába, és sehogyan sem akar onnan kijönni. Hiába kérdezte, mi baja van, mindig csak ezt a választ kapta:
「いいえ、
– Nincs semmi bajom.
と
Az asszony azonban gyanakodott, hogy valamit titkol előle a lány, és egyre inkább haragudni kezdett rá. Egyik nap elmondta hát az embernek, aki a fejét csóválta:
「よしよし、こんどおれが
– Jól van. Majd én kilesem!
といって、ある日そっと
Egyik nap óvatosan belopózott utána a szobába. A tükör bűvöletében lévő lány mögé állva váratlanul megszólalt:
「お
– Te meg mit csinálsz?
と
A lány összerezzent. Elvörösödött arccal gyorsan elrakta a tükröt. Az apja rosszallóan mondta:
「
– Mutasd, mit rejtegetsz?
といいました。
A lány félve húzta elő a tükröt. Az apja rápillantott:
「
といいました。
– Nahát, hiszen ez az a tükör, amit a halott édesanyádnak vettem! Miért nézegeted?
すると
A lány erre elmondta, hogy így láthatja édesanyját. Azért adta neki, mert benne lakozik, és ha találkozni akar vele, csak bele kell pillantania. Az apja ezt igencsak furcsállotta:
「どれ、お
– Mutasd csak!
といいながら、
A lánya válla fölött belepillantott, és nem mást látott ott, mint régi feleségére megszólalásig hasonlító lányának arcát.
「ああ、それはお
– De hiszen ez te vagy! Mivel kiskorodtól fogva nagyon hasonlítottál édesanyádra, ezt mondta neked, hogy egy kicsit meg tudjon vigasztalni. Boldogan nézted saját magadat, mert azt hitted, őt látod.
こうおとうさんはいいながら、しおらしい
Ezt hallván a jámbor lány elszomorodott.
するとその
Ekkor az új asszony, aki eddig a másik szobában figyelte őket, odalépett hozzá és erősen megmarkolta a kezét:
「これですっかり
– Most már mindent értek. Milyen kedves teremtés vagy! Hogyan is kételkedhettem benned?
といいながら、
Hullottak a könnyei. A lány lehajtott fejjel, halkan így szólt:
「おとうさんにも、おかあさんにも、よけいな
といいました。
– Édesapám, édesanyám, ne haragudjanak rám!